2013. november 20., szerda

Babaszoba-babaágyak

Sziasztok!

A babaszoba egyik legfontosabb eleme a babaágy, hiszen kisbabánk fél éves korig nagyon sokat fog tartózkodni benne, ezért is fontos, hogy a legjobbat válasszuk neki. Mielőtt eszeveszett bútorvásárlásba fognánk, érdemes feltérképezni otthonunk adottságait. Hiába tetszik egy ágy, ha túl nagy, vagy túl széles a szobánk méretéhez képest. Érdemes lemérni a szoba alapterületét és már alapból úgy felkeresni az egyes boltokat, hogy ne álmodozzunk feleslegesen.
Ha lemértük a szobát, gondolatban érdemes elképzelni, hogy hova szeretnénk tenni a csöppség ágyát. Mint már szó volt róla egy előző posztban, nem érdemes ablak alá tenni, és az ajtóhoz közel sem. Ha fal mellé szeretnénk tenni az ágyat, akkor olyat válasszunk, aminek a hátoldala zártabb, így a fal hidegségét jobban felfogja. Ha viszont úgy helyezzük el az ágyat, hogy a rövidebb fele érintkezik a fallal, akkor érdemes rácsos oldalút választani, mert így sokkal jobban látjuk benne a babát, illetve esztétikusabb is.
Figyeljünk oda a bútor anyagára és megmunkálására. Fontos, hogy biolakkal legyen kezelve és semmilyen vegyi anyagot ne tartalmazzon, hiszen a későbbiekben valószínűleg gyermekünk ha már feláll rágcsálni fogja a széleket. Nyami. :) A balesetek elkerülése miatt fontos, hogy a bútor lekerekített élekkel rendelkezzen, így nem fognak az éles szélek súlyos sérüléseket okozni gyermekünknek.
A rácsos kiságyaknál érdemes megnézni a rácsok közötti távolságot is, melyet szigorú szabványok írnak elő, ezzel elkerülve, hogy beszoruljon babánk feje.Az előírt szabvány szerint nem lehet nagyobb a rácsok közötti távolság, mint 6 cm. 
Kiságyat érdemes mindenképpen személyesen választani, mert élőben megtudjátok nézni, hogy mennyire strapabíró, illik e a színe a már meglévő bútoraitokhoz, milyen a minősége. Nyugodtan felszerelkezve menjetek az egyes üzletekbe, érdemes mérőszalagot vinni magatokkal, bár néhány bababoltban az alapfelszereltség közé tartozik:) Ha már meglévő bútorokhoz szeretnétek vásárolni, akkor vihettek magatokkal egy mintát meglévő bútorotokból, vagy parkettából. 
A kiágyak széles kínálatát nyújtják hazánkban a bababoltok. Azonban érdemes két fő típust elkülöníteni: a sima kiságyakat és a kombiágyakat.A mai posztban az egyszerűbb kiságyakat fogom végigvenni.

Kiságyak

Ha nincs elég helyetek, hogy egy hosszabb kombiágy (180 cm) beférjen a szobába, vagy a szoba adottságai miatt nem kivitelezhető ez, akkor a legjobb választás a sima kiságy. Általában két szabvány szerinti méretben kapható: 60x120 és 70x140 cm-es. Valaki a kisebbet preferálja, valaki úgy gondolja, hogy később jól jöhet a nagyobb méret is, ez ízlés kérdése. Általában ezeket a kiságyakat, mivel állítható fekvőfelülettel rendelkeznek kb.5-6 éves korig lehet használni. 
Számtalan variációban, színben és típusban elérhetőek, a teljesség igénye nélkül mutatok be Nektek párat ami elnyerte a tetszésem. Fontos, hogy olyat válasszatok, ami praktikus, megfelelő magasságú Nektek, hogy ne kelljen mélyre hajolgatni. Praktikus megoldás, ha az oldalán a rácsot letudjátok engedni, mert így könnyebben lehet ki- és betenni a babát. 

Lorelli Dream fehér-lila www.babaszafari.hu
1. Az első ágy sokrétűsége és variálhatósága miatt nyerte el tetszésemet. Ennél az ágynál az oldalsó rács leengedhető, ez nagyban megkönnyíti a dolgunkat. Érdekessége, hogy ha az alján lévő támasztótalpat kiszeditek,akkor bölcsőszerű ringása van. Így nem kell külön bölcsőt vásárolnotok, hanem tökéletesen lehet használni arra is. A babák szeretik ezt a mozgást, mert az anyaméhben történő mozgásra emlékezteti őket, illetve hasfájós babáknál eltereli a fájdalomról a figyelmüket. Nem árt ha ágyneműtartóval felszerelt ágyat választotok, így a baba ruháit, ágyneműit tudjátok tárolni benne. Ez a típusú ágy 2 méretben kapható így mindenki megtalálja a saját igényének megfelelőt. A funkció után, a szín kiválasztása is fontos, rengeteg színben kapható: a teljesen natúr színektől a színes változatokig. Mikor először láttam élőben ezt a bútort, nem tudtam elképzelni, hogy ebből hogyan lesz íróasztal, mert bizony, az is alakítható belőle a későbbiek folyamán. Ezt a következő képpel illusztrálom.

Lorelli Dream alakíthatósága
Ez egy olyan típusú ágy amit inkább a falhoz érdemes tenni, mert az egyik fele rácsos, a másik pedig zártabb, így véd a hideg ellen. Mivel én lila mániás vagyok, ezért a lila színt tettem be róla, de van pink, zöld, kék, cappuchino szín is.

2. A következő két kiságy, amit mutatok Nektek a Klups gyártótól van. A lengyel gyártó nagyon odafigyelt a részletekre. Ágyainak különlegessége, hogy mindegyik darabon valamilyen aranyos állat kapott helyett. ez alapján alakított ki egyes bútorcsaládokat is, a mi legnagyobb örömünkre.
Alapvetően 60x120-as kiságyakat gyárt, körbe rácsosat, melyeknél választható, hogy szeretnénk e hozzá ágyneműtartót.Állítható a fekvőfelülete több magasságban, hogy könnyebben tudd ki illetve betenni a babát. Kifinomult, modern bútorok jellemzik választékát, ahol abszolút hódítanak a letisztultabb naturális színek. Két kedvencem a zsiráfos és a nyuszis babaszoba, ezeknek az ágyait mutatnám meg Nektek. Az áruk nagyon baráti, és ezért az árért minőséget kapunk.
Klups nyuszis babaszoba kompletten

Klups nyuszis kiságy www.babaszafari.hu



Klups zsiráfos babaszoba


Klups szafari zsiráfos kiságy www.babaszafari.hu

Klups Radek VII. www.babaszafari.hu
3. Ha ezeknél egyszerűbb kiságyakat szeretnétek, akkor is rengeteg forma közül tudtok válogatni: íves legyen a fejvégződés vagy egyenes, gurulós legyen vagy sem. Általában a körberácsos kiságyaknál vetődik fel a kérdés: kiszedhető e a rácsa? Sokszor sok helyen láttam és hallottam már ezt a kérdést, de nem igazán értem a jelentőségét. Ha ki tudsz szedni 2 rácsot, akkor elviekben annyi hely lesz ott hogy a babád kitudjon jönni. De elviekben pont azért teszed bele az ágyba, hogy aludjon, vagy hogy játsszon és addig ott legyen, és ne jöjjön ki. Azzal egyet értek, hogy esetleg ha már nagyobb lesz, akkor praktikus hogy nem kell ki-be emelgetnünk, hanem magától közlekedhet. De szerintem a bútorvásárlásnál nem ez a lényegi kérdés.

Természetesen ezeknél jóval több típusú kiságy található a piacon, a termékkínálat széles, így mindenki megtalálja a saját magának megfelelőt.
Ti színes vagy natúr színű bútorokban gondolkoztok?
A következő bejegyzés a kombiágyakról fog szólni, gyönyörű képekkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése